Ezt megnézem!

 

Balatonfüredi KSE - Wikipédia

Útvonaltervezés
Útvonaltervezés a Csarnokhoz

8230. Balatonfüred Horváth M. u.

 

Klubtörténet

Balatonfüreden 1957 -ben Glatz László fiatal testnevelőként megszervezte az első kispályás kézilabda csapatot.

Évtizedes megyei szereplés után a szakosztálynak a kilencvenes évek elején sikerült feljebb lépnie és rövid NB.II-es szereplés után a 95/96-os szezon után a másodosztályba jutottak fel. Ekkor - a Klubunk vezetésében ma is aktív szerepet betöltő - Bradanovits Barnabás elnöklete és Nagy János szakmai vezetése mellett önálló kézilabda egyesület alakult Balatonfüreden.

A feljutás után rögtön második lett a csapat és osztályozót játszhattak a Cegléddel az NB.I-ért, akkor még sikertelenül. Hosszú évekig idegenben, Veszprémben és Alsóörsön játszotta a hazai meccseit a füredi csapat, mely így is mindvégig a másodosztály élvonalához tartozott, de a hőn áhított első osztály csak nem akart összejönni.

A harmadik évezred fontos változást hozott: megépült a minden igényt kielégítő, válogatott mérkőzéseknek is helyet adó Balaton Szabadidő és Konferencia Központ csarnoka. Otthonra találtak a kézisek és ennek fényes eredményeként 2007-ben a fürediek végre a Budapest Bank Férfi Kézilabda Ligában kezdhették a szezont. A biztos bent maradást követően a középmezőny stabil csapatává lett a BKSE. Mindezt 2010-ben egy Magyar Kupa bronz és ezzel együtt a nemzetközi mezőnybe való kilépés lehetősége koronázta meg. 2011-ben a KEK nyolcaddöntő után újra megmérettetheti magát a füredi kézilabda Európában, ezúttal az EHF Kupában.

 

A Balatonfüred férfi kézilabda csapatának adatai, eredményei 1992-2011.
Egyesületi név Év Osztály Helyezés Edző(k)
Balatonfüredi SC 1992/93. NBII. D-NY. 12. Salamon István
Balatonfüredi SC 1993/94. Vp. Megyei I. 2. Nagy János
Balatonfüredi SC 1994/95. NBII. É-NY. 2. Nagy János
PEVA-FELSÁL BSC 1995/96. NBII. É-NY. 1. Nagy János
PEVA-FELSÁL BKC 1996/97. NBI./B 2. Nagy János
PEVA-FELSÁL BKC 1997/98. NBI./B 6. Erdélyi Tamás, Burka Tibor, Bodor Imre, Bradanovits Barna, Kiss Szilárd
FELSÁL BKC 1998/99. NBI./B 4. id. Kiss Szilárd és Velky Mihály
FELSÁL BKC 1999/2000. NBI./B 3. id. Kiss Szilárd és Velky Mihály
Balatonfüredi KC 2000/2001. NBI./B 2. id. Kiss Szilárd és Velky Mihály
Balatonfüredi KC 2001/2002. NBI./B 7. Velky Mihály
Balatoni KC 2002/2003. NBI./B 4. Török Lajos és Zubjuk Igor
Balatoni KC 2003/2004. NBI./B 2. Török Lajos és Zubjuk Igor
Balatoni KC 2004/2005. NBI./B 2. Gyurka János
Balatoni KC 2005/2006. NBI./B 2. Kovács László és Zubjuk Igor
Balatoni KC 2006/2007. NBI./B 2. Velky Mihály és Zubjuk Igor
Balatoni KC 2007/2008. NBI. 10. Velky Mihály és Zubjuk Igor
Balatonfüredi KC 2008/2009. NBI. 5. Velky Mihály és Zubjuk Igor
Balatonfüredi KSE 2009/2010. NBI.
Magyar
kupa
7.
3.
Velky Mihály - majd
Sótonyi László
Zubjuk Igor
Balatonfüredi KSE 2010/2011. NBI.
KEK

5.
nyolcaddöntő

Sótonyi László
Balatonfüredi KSE 2011/2012. NBI
MK
EHFKupa
Junior
Ifi
OIK
3.
4.
3. forduló
1.
4.
2.
Sótonyi László,
György László
Balatonfüredi KSE 2012/2013. NBI.
NB.I/B. Junior
Ifi
OJK

7.
4.
1.
2.
3.

Sótonyi László
György László
Balatonfüredi KSE 2013/2014 NB.I.
NB.I/B
junior
ifi

3.
4.
1.
5.

Sótonyi László
György László
Balatonfüredi KSE 2014/2015 NB.I.
NB.I./B.
ifi 3.
EHF Kupa csoportkör
5.
6.
3.
Csoknyai István
Zubjuk Igor
György László
Kárpáti Krisztián
Balatonfüredi KSE 2015/2016 NB.I.
NB.I/B
NB II.
ifi
4.
6.
6.
4.

Csoknyai István
Szathmári János
Zubjuk Igor
Kárpáti Krisztián
Kis Ákos

Balatonfüredi KSE 2016/2017

NB.I.
NB.I/B
NB II.
ifi
serdülő

6.
7.
5.
1.
1.
Csoknyai István
Szathmári János
Zubjuk Igor
Kárpáti Krisztián
Kis Ákos
Balatonfüredi KSE 2017/2018

NB.I.
NB.I/B
NB II.
ifi
serdülő

4.
7.
4.
2.
6.
Csoknyai István
Szathmári János
Zubjuk Igor
Kárpáti Krisztián
Kis Ákos
Balatonfüredi KSE 2018/2019 NB.I.
MK:.
NB.I/B
NB II.
ifi
serdülő

4.
3.
10.
7.
3.
5.

Csoknyai István
Szathmári János
Zubjuk Igor,
Kárpáti Krisztián,
Kis Ákos
Balatonfüredi KSE 2019/2020 Nem hirdettek végeredményt a bajnokságokban!   Csoknyai István,Szathmári János Zubjuk Igor, Kárpáti Krisztián,Kis Ákos
Balatonfüredi KSE 2020/2021 NB.I.
MK.  
NB.I./B.
NB.II.
korosztályos bajnokságok felfüggesztve
4.
3.
6.
6.
György László, Imre Vilmos, Szathmári János, Igor Zubjuk, Kis Ákos, Török Lajos

 

Felˆ  

balatonfuredikc@gmail.hu

TÁMOGATÓINK

Netstilus Webdesign

 

Tovább >> Tovább >> Tovább >>
Adatvédelmi Tájékoztató | Web Site Impresszum | Optimalizálva: Seo | design by: NetStilus | Minden jog fenntartva * www.balatonfuredikc.hu * 2010 - 2024 | A

Bezárás Bezár

Web Site Impressum

Üdvözöljük a BALATONFÜREDI KSE honlapján! Oldalunkon rövid betekintést kap a egyesületünk életéből

Tulajdonos: BKSE

Címsorszöveg: • BALATONFÜREDI KSE • BALATONFÜRED KÉZILABDA SE •

Linkfelhő: kézilabda, kézilabda club, kézilabda klub, balatoni kc, balatonikc, balatonfüred, balatonfüredi sport klub, füredi kézilabda, kézilabda NB1, nb1, nbi, NBI, NB1, Kézilabda, kezilabdaq, handball, Handball

Készült: 2012. szeptember 22.

 

 

Kereső oldalak: | Creatix Kereső | Google kereső

 


Bezárás Bezár

NetStilus Web Design

Stúdió: 06 87 481 - 709
Mobiltelefon: 06 30 331- 85- 02
Mhelyi telefon: 06 87 581 - 235
Fax: 06 87 343 - 457
E-mail:
Web: www.netstilus.hu


Bezárás Bezár

Web Site

Üdvözöljük a BALATONFÜREDI KSE honlapján! Oldalunkon rövid betekintést kap a egyesületünk életéből

Weboldalunkon az alábbi szavakra kereshet:

kézilabda, kézilabda club, kézilabda klub, balatoni kc, balatonikc, balatonfüred, balatonfüredi sport klub, füredi kézilabda, kézilabda NB1, nb1, nbi, NBI, NB1, Kézilabda, kezilabdaq, handball, Handball

Címsorszöveg: • BALATONFÜREDI KSE • BALATONFÜRED KÉZILABDA SE •

Készült: 2012. szeptember 22.

 

Kereső oldalak: | Creatix Kereső | Google kereső